Elégedett vendég

Náray Erika
Náray Erika

Vendégvélemény Náray Erikától

Lendületes és lelkes szavai igazán inspirálóak – Náray Erikáról beszélgettünk tapasztalatairól, a finom falatokról és az eltűnő kilókról, egyszóval a működő Toman Diet programról!

5 kérdés, 5 válasz és egy őszinte ajánlás

Az első két hétben a legnehezebb számomra az volt, hogy…
Nekem mindig elkezdeni nehéz valamit. Amikor jönnek az eredmények, akkor már lelkesebb vagyok. Azért is választottam ezt a diétát, mert tudtam, itt hamar leolvadnak rólam a kilók. És ami még ennél is fontosabb, ez meglátszik a ruhatáramon is. Két hét után minden sokkal kényelmesebb lett, és újabb darabokkal bővült az újra hordható ruhák száma.

Azt érzem, hogy nálam a Toman Program azért működött, mert…

Nagyon finom, bárhová magammal vihetem és ami a legfontosabb, hogy nem vagyok éhes! Néha inkább arra kell figyelnem, hogy megegyem-megigyam amit meg kell.
A szokás, amit a Toman Program miatt alakítottam ki, és a fogyás után is tartom magam hozzá…

Jógázom. Ezt a mozgásformát 2 hónapja építettem bele a mindennapjaimba. Kicsivel több mint két hét után, már érzem mindkettő jótékony hatását.
A legkedvesebb Toman Diet termékem:

A karamella az egyik kedvenc íz, amivel be lehet aranyozni a napomat. Így az ezzel ízesített italokat nagyon kedvelem. Bár őszintén szólva, rövidebb listát tudok arról írni, hogy mi az, ami eddig NEM ízlett. A kis snackek pl. annyira finomak, hogy nem kérek belőlük, mert a közelségükben elveszítem a fejemet és megeszem az összeset!

 

Tippem azoknak, akik még csak gondolkodnak azon, hogy belevágnak…

Nem állítom, hogy ez az egyetlen üdvözítő út az egészségesebb élet felé, nyilván mindenkinek más jön be. Azoknak mindenképpen ajánlom, akik még nem döntötték el, hogy hogyan kezdjenek bele egy tartós, hosszútávú és hatékony diétába, akik úgy érzik, hogy nem elég kitartóak, akik már sokszor visszaestek, akiknél kell egy kis külső segítség.

5 napos doboz tartalma