Az evés folyamata és a mögötte rejlő érzelmi töltet

Az evés és az érzelmek

Valóban akaratgyenge az, aki túlsúlyos?

A jojó-effektus, vagyis a visszahízás statisztikai rátája 95%-os, azaz igen magas. Sokan mindmáig a túlsúlyos, elhízott vagy visszahízott embereket akaratgyengének tartják. Kinyilatkoztatva, hogy „minden fejben dől el”, tehát a fogyás csupán tudati szintű elhatározás kérdése és pont. Vagy akarja az ember vagy nem.

Bizonyos határig mindenképpen szükséges racionális és tudatos döntések sorát meghozni, hogy sziklaszilárdan kitarthassunk kitűzött célunk elérése mellett. A testsúly és az evés kérdésköre azonban jóval komplexebb, ebből adódóan nem hagyható ki belőle a lélektani attitűd sem.

Az optimális testsúlykontroll érdekében nem csupán racionális döntéseket kell fejben meghoznunk (például májustól csökkentett szénhidrátbevitel szerint fogok táplálkozni), hanem érzelmileg és pszichológiailag is fel kell nőni a feladathoz, azaz dolgoznunk kell magunkon. Értelmeznünk szükséges a lélektani és fiziológiai összefüggéseket, azok hiányában ugyanis könnyen kicsúszhat a gyeplő a kezünkből és fogalmunk sem lesz, miért térünk vissza újból régi – korábban már elhagyott – helytelen táplálkozási szokásainkhoz vagy nagyobb ételadagjainkhoz. Esetleg miért ismétlődnek csalónapjaink újra meg újra? Összefüggés keresések és értelmezések nélkül nem marad kézzelfogható magyarázat a kezünkben, csupán a szembesülés saját kudarcélményünkkel.

Életünk legkorábbi szakaszában, újszülöttként majd aztán csecsemőként az evés a szeretet kifejeződése. Hiszen édesanyánk az etetéssel, mi pedig a szájunkkal szeretünk. Ennek az intimitásnak transzformált habitusát visszük magunkkal, azaz az étel orális anyapótlóvá válhat az egyén életében. Tehát az evést tudat alatti szinten könnyen azonosíthatjuk az anya nyújtotta biztonságérzettel.

Ugyanígy szorongásredukcióként is definiálhatjuk a túlzott étvágyat, kiindulva abból a nevelési folyamatból, amikor az anya sírásra – nem felismerve az esetlegesen jelentkező valós szükségletet – etetéssel reagál vagy éppen cumit rak a csecsemő / kisgyermek szájába. A tudatküszöb alatti erők tehát olykor erősebben hathatnak ránk, mint fiziológiás szükségleteink, azaz a valódi éhség megjelenése.

Dr. Doreen Virtue a sóvárgást kutatva, különböző szempontok alapján tesz különbséget az érzelmi és a fiziológiás éhség között, mely nagy segítségünkre lehet azok szétválasztásában, beazonosításában:

Az evés érzelmi oldala

A táblázat D. Virtue Szüntelen éhség (2013.) c. könyve alapján készült

Az evés folyamata tehát nem csak tápérték bevitel, az ételnek emocionális, érzelmi értéke is van. Mindaddig, amíg étkezéseinkben a biztonság érzete vagy annak keresése, az azzal való azonosulás köszön vissza, megingásaink újra meg újra felbukkanhatnak.

Ne felejtsük hát el, hogy szükségszerű megtalálni az egészséges balanszot. Döntsük el fejben, de ne hagyjuk ki az érzelmi viszonyainkkal való értő, megértő feltáró foglalkozást sem. Ez vezethet el a valós cél sikerének megéléséhez.

5 napos doboz tartalma