Rúzs és Más

Interjú Tomán Szabinával diétáról és másról

Rúzs és Más – Interjú Szabinával

Tomán Szabina nevét sokan, arcát még annál is többen ismerhetik, ugyanis az első igazi hazai topmodell generáció ismert és elismert tagja volt. Szabina a munkája miatt folyamatosan diétázni, fogyókúrázni volt kénytelen, ami sok kellemetlen mellékhatással járt – valójában innen indult a Toman Diet története. Szabina a Rúzs és Másnak mesélt. Olvassátok el!

“– Hogyan jött, hogy ezzel foglalkozz?
– Erős testalkatot örököltem: a családtagjaim nemcsak magasak, hanem testesek is. Emiatt sokat éheztettem magam, egészségtelen fogyókúrákkal, sőt tablettákkal fogyasztottam magam. Mindezt megsínylette a hajam, a bőröm, de ami a legrosszabb nem volt energiám, fáradékony voltam. Ebbe tönkre lehet menni, ezért kezdtem el keresni a fogyás egészségesebb alternatíváját. A testépítőknél kötöttem ki, akik fehérjeporokat fogyasztottak – ezzel viszont az volt a probléma, hogy tömeget növeltek, izmot építettek, ami egy modell esetében nem túl szerencsés. Amikor aztán várandós lettem a kislányommal, úgy döntöttem, hogy semmit nem vonok meg magamtól és tőle, a sok önsanyargatás után habzsolni kezdtem. 30 kg plusz lett a végeredmény, aminek jelentős része a szülés után is rajtam maradt. Kellemetlenül éreztem magam, hogy a gyerekem mindjárt 2 éves, én pedig úgy nézek ki, mintha csak nemrég szültem volna. Egy szlovák fehérjekészítménnyel sikerült leadnom a fölös kilókat. Elkezdtem mélyebben foglalkozni a témával, igyekeztem a diétát úgy módosítani, hogy a hétköznapokban működjön. Az elmúlt évek tapasztalataiból született a Toman Diet módszer.

– Hol és hogyan készülnek a termékeid?
– A fehérjeporok Franciaországban készülnek. A gyár laboratóriumában egy nagytudású professzor segítségével fejlesztjük az ízeket. Ő rengeteget segít nekem, sokat tanultam tőle. A kekszek, csokik és a többi snack-ek Belgiumban. Ezek felkutatása nem volt egyszerű. Sok cég termékét végigkóstoltam, de nem ízlettek, fűrészporra emlékeztetett az állaguk. A belga üzemben viszont olyan finom csokis keksszel kínáltak, ami tökéletes illúziót adott és rengeteg energiát: a hosszú üzemlátogatás során sem éheztem meg. A legjobbat választottam, még ha magas is a beszerzési ára, vagyis alacsony rajta a haszonrés. De nekem fontosabb szempont a minőség.”

Kattintsatok a teljes interjúra! Itt találjátok: Interjú Tomán Szabinával és másról

Éves szőrtelenítés bérlet