„Számomra mindig az a kérdés, merek-e ugrani”

A modern nő ezer arca
Toman Diet és Tomán Szabina

Nők Lapja – Interjú Tomán Szabinával

Az ő története igazi iskolapéldája nem pusztán annak, hogy tényleg minden rosszban van valami jó, hanem annak is, hogy miként lehet a hátrányból előnyt kovácsolni. Egész élete arról szól, hogy sokszor kellett nagyot ugrania az ismeretlenbe… és sikerült mindig talpra érkeznie.

Makulátlanul öltözött, csinos és kedves lányok sora fogad az impozáns rózsadombi épületben. A tulajdonos dolgozószobájában ültetnek le, amelynek minden részletéből elegancia, stílus és tekintély árad. Egy Armani-öltönyös, ötvenes férfit képzelnék el leginkább ebben a környezetben, ehhez képest megérkezik Tomán Szabina egy empire szabású, kék nyári ruhában, smink nélkül, és kifejezetten ragyog.

Tekintélyt parancsoló az irodád. Nehéz volt magadat az üzletasszony szerepében elképzelni?
– Meg sem próbáltam, idáig nem jutott el magamtól a képzeletem. Amikor elkezdtem a vállalkozást felépíteni, lépésről lépésre alakult ki mindez, amit most látsz, ahogy sorra nyíltak előttem a kapuk. Minden nap új terveket, új álmokat hozott. Fogalmam sincs, két-három év múlva hol leszek, de egy biztos: néhány évvel ezelőtt még eszembe sem jutott volna, hogy egyszer idáig jutok.

Arra emlékszel még, tizennégy éves korodban hogyan képzelted a felnőtt életedet?
– Vidéki kislány voltam, Tatabányáról származom, és tizennégy éves koromban úgy gondoltam, ott leszek majd egy kis élelmiszerbolt üzletvezetője. Ez volt az álmom.

Az üzletvezető bejött, és az élelmiszer is, bár kicsit nagyobb léptékben, mint gondoltad.
– Engem az élet soha nem állít kis döntések elé, számomra mindig az a kérdés, merek-e ugrani, vagy sem. Amikor tizenhét évesen elindult a karrierem, Tatabányáról egyből Rómában, a Spanyol lépcsőn találtam magam, egy világhírű bemutatón. Ez óriási ugrásnak számított ahhoz képest, hogy a mi családunkban soha, senki nem szerepelt színpadon, kétkezi munkások voltak a szüleim. Semmit nem tudtam a modellek világáról, arról meg pláne nem, milyen lépcsőfokok vannak ezen a pályán, mert egyből a mélyvízben találtam magam.

Sodródtál?
– Mindig tudtam, mit akarok. Abban például biztos voltam, hogy korán akarok szülni, hamar szeretnék családot. Amikor a modellpályára kerültem, tudtam, ezt a munkát nem akarom majd harmincöt-negyven évesen is csinálni. A modellkedés csak egy korszak az életemben, aminek előbb-utóbb vége lesz.

Modellként mindig valaki mást képviseltél a kifutón, ehhez képest most a saját nevedet viseli a céged, a termékeid, ez az épület, és ott látom a neved most is a hátad mögött, nagy betűkkel kiírva. Melyik a könnyebb helyzet?
– Modellként egyszerűbb volt. Akkor azt mondtam a tervezőnek: itt vagyok, mondd meg, mit kell tennem, hogy el tudjuk adni a termékedet. Ő pedig erre azt válaszolta, hogy legyél szőke, ilyen sminket viselj, fogyj öt kilót, és járj így. Megvoltak a paraméterek, amiknek ha megfeleltem, jól végeztem a munkámat. Ha megnézzük a Náray-katalógusokat, azokban volt, hogy hófehér hajjal szerepeltem, a másikban pedig barna, hosszú hajjal. A jó modell igazi kaméleon, tizenhét évesen is előfordult velem, hogy kismamának öltöztettek be.

És közben te pontosan tisztában voltál vele, ki vagy, és mit akarsz?
– Én már egészen kiskoromban tudtam, mit akarok. Számomra nem volt kérdés, hogy sportoljak- e, tanuljak-e, vagy kivel barátkozzak. Modellként sem a partimodellek közé tartoztam, talán ha kétszer mentem el szórakozni a többi lánnyal.

De tudtad, miért vagy modell?
– Nagyon szegény családból jövök, ezért számomra az anyagi szempont volt az elsődleges. Tizenhét évesen pozitív visszajelzésnek számított, hogy haza tudtam vinni annyi pénzt, hogy a családomnak is segíteni tudtam. Sokat jelentett, hogy el tudtam vinni őket nyaralni, és olyan dolgokat tudtam előteremteni, amiket még álmomban sem gondoltam volna. El nem tudtam képzelni például, hogy ennyi idősen saját autóm lesz! Ezeket mind én értem el, én dolgoztam meg értük, és egy átdolgozott nap végén azt mondtam mindig, ezért megéri!

Azt hinném, valaki akkor mer az élete egy bizonyos területén nagyot váltani, amikor a többi része rendben van. Ehhez képest te egy magánéleti válság közepén kezdted el a saját márkádat megteremteni. Az ott felgyülemlett energiákat használtad arra, hogy elindítsd az üzleti karriered?
– A magánéleti kudarcait mindenki másként dolgozza fel, én akkor csak a munkával és a gyerekemmel foglalkoztam. Leültem és átgondoltam, merre akarok továbbmenni. Egész életemben így működtem, mindig voltak nagy vízválasztók, amikor el kellett döntenem, hogyan tovább. Amikor tizenhét évesen felültem a római gépre, egyetlen idegen nyelvet nem beszéltem normálisan és akkor repültem először. De nyeltem egy nagyot, és azt mondtam, felülök annak ellenére, hogy fogalmam nem volt, mi vár rám.

Emlékszel még rá, mit éreztél, amikor leszálltál a gépről?
– Erőt.

Nem félelmet?
– Azt gondoltam, én innen úgy fogok hazamenni, hogy letettem valamit az asztalra. Nem volt ugyanis más lehetőségem. Úgy mégse mehettem vissza Tatabányára, mintha itt se lettem volna! Pedig senki nem mondta, hogy lányom, nehogy úgy gyere haza, hogy nem álltad meg a helyed. Én magam tűztem ki ezt a célt magam elé akkor, amikor láttam, milyen lehetőségek állnak előttem.

Az a képességed, hogy a válást értékteremtésre tudtad használni, honnan jön?
– Ezt a mintát otthonról hoztam. Az én szüleim is elváltak, édesanyám egyedül nevelt hármunkat. Volt a szemem előtt egy erős női minta, ami segített, hogy megrázzam magam, és menjek tovább.

Kudarcként élted meg a válást?
– Első körben mindig magamban keresem a hibát, azt nézem, én mit rontottam el. A válásról sem egyik napról a másikra döntöttem, hanem egy hosszú folyamat végeredménye lett. Életemnek ez egy nagyon nehéz szakasza volt, mert nem akartam a házasságomat letenni, a pontot kitenni. Nem akartam feladni, de azt se, hogy minden menjen tovább, ahogy van, hogy így neveljük fel a gyerekünket, és majd meglátjuk, mi lesz. Inkább azt mondtam, nekem ez így nem jó, változtatni szeretnék. És amikor meghoztuk végül a döntést, megint ott álltam, mint annak idején Rómában, a Spanyol lépcsőn. Hogy mivel nincs egyéb lehetőségem, most megrázom magam, és egy ideig nem volt más számomra, csak Amira és a munka. Mivel a szüleim már nem élnek, nem volt kinek a vállára támaszkodni, egyedül kellett megoldanom ezt a helyzetet. Annyit azonban még elárulhatok anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, hogy időközben a magánéletem ismét rendbe jött, olyannyira, hogy az új kapcsolatomban babát várok, az ötödik hónapban vagyok.

Vannak barátnőid, akiket felhívsz hajnali kettőkor egy magánéleti problémáddal, vagy egész életedben egyedül oldottad meg azokat?
– Voltak az életemnek mélypontjai, de soha nem terheltem másokat a problémáimmal. Ráadásul számomra az is fontos, hogy ne befolyásoljanak a döntéseimben. Hogy valaki milyen házasságban boldog, az róla szól, az ő élete, az pedig, hogy engem mi tesz boldoggá, csak rám tartozik. Én ezt a különbséget mindig nagyon a helyén kezeltem, és azóta sem fordult elő velem, hogy akár egy percre is Attilát (Árpa Attila – a szerk.) hibáztattam volna a válásunk miatt. Egyszerűen csak két olyan ember találkozott, aki egy idő után nem ugyanazt az utat járta. Én őrült szerelmes voltam Attilába, ez egy hatalmas szerelem volt. Egyikünk se gondolta, hogy válás lesz a vége, de azt gondolom, a legjobb döntést hoztam, mind a magam, mind a lányom számára.

Gondolod, van összefüggés a magánéleti és a karrieredben történt változás között? Mind a kettőben azt érezted, ki akarsz lépni valakinek az árnyékából, és megmutatni, mire vagy képes valójában?
– Átcsoportosítottam az energiákat úgy, hogy önmagam építésére használjam őket.

Szimbolikusnak tűnik, ahogy korábban másnak a nevét viselted, majd előléptél a sajátoddal.
– Korábban egy védett helyzetben voltam, valakinek voltam a valakije.

Árpa Attila felesége, Náray Tamás modellje…
– Országszerte úgy ismertek, valakinek a valakije. Most pedig országszerte tudják, hogy én ki vagyok.

Honnan tudtad, hogy megállod a helyed saját márkaként?
– Az emberek bizalma hozta meg az önbizalmamat, eredetileg ugyanis más nevet akartam adni a cégnek. A vendégeim azonban már akkor is, amikor még egy szlovák terméket forgalmaztam, úgy hívták, Szabina diétája. Sokszor nem is tudták a termék nevét, inkább rólam nevezték el, hiszen én segítettem nekik nap mint nap a fogyásban. Léleksimogató érzés belegondolni, honnan jöttem és meddig jutottam, hány embernek adok fizetést, hány családot tartok el, és milyen remek emberek vesznek körül. És az is kiderült, milyen erő lakozik bennem. Nem látom előre a jövőt, de az biztos, hogy itt nem állunk meg.

Ha megjelensz egy tárgyaláson, komolyan vesznek?
– Most már egyre inkább. Eddig éreztem, azt gondolják, csinos pofi, és odaküldik a harmadik asszisztenst, aki bemutatja nekem a céget. De ez a világhírű beauty-cég, amiről szó van, nyolc hónappal az első találkozásunk után most ismét jelentkezett, és már egészen máshogy kezelnek.

Mi győzte meg őket? A puszta számok?
– Csakis a számok. Mikor alapítottam a céget, azóta mennyit nőtt, és mik a további terveim. Mindenki meglepődik egyébként, amikor elmondom, hogy egyedüli tulajdonos vagyok, nincs társam. Tudom, hogy gyorsabb lenne a növekedés egy üzlettárssal, de nem ez az elsődleges szempont.

Hanem hogy ne kelljen egyezkedni valakivel arról, merre menj tovább?
– A legnagyobb elismerést az üzletasszonyok visszajelzése jelenti számomra. Eddig ugyanis tényleg úgy voltam elkönyvelve a közvéleményben, hogy egy csinos pofi, egy szép modell, aki valakinek a valakije. Most viszont olyan üzletasszonyoktól kapok elismerő megjegyzéseket, akiknek a szavára adok. Amikor tőlük kapok olyan üzenetet, hogy gratulálnak, mert hihetetlen, amit röpke két év alatt letettem az asztalra, és büszke lehetek magamra, akkor érzem, valóban eljutottam valahová.

Szándékosan csak lányokat alkalmazol?
– Egy férfi van, a bátyám, aki a raktárban dolgozik. Próbálkoztam férfi alkalmazottakkal, de valamiért nem működött nálunk ez a női főnök – férfi alkalmazott viszony. Hárman is voltak, de mind lemorzsolódtak. Talán, mert annyira jól működünk mi itt együtt a lányokkal, a női megérzések és a női együttműködés is remekül működik köztünk, miközben a rivalizálásnak semmi jele. Itt a nőknek nagyobb szavuk van, ahogy én is jobban adok egy tapasztalt nő, mint egy tapasztalt férfi szavára. Magyarországon szerintem még nem sikerült igazán megmutatni, mi rejlik a nőkben, de mi most kezdjük bebizonyítani.

A lányod tízévesen tudja már, mivel szeretne majd foglalkozni?
– Nem tudja még, de Amira nem az a gyorsan érő típus. Kislány, aki simán elbarbizik és elpónizik a mai napig, és engem ez nyugalommal tölt el. Az apukája és én vagyunk a példaképe, úgyhogy azon gondolkozik, rendező legyen-e, vagy vigye tovább a Tománt. Nem találta még meg magát, hogy mit szeretne valóban csinálni. Nagyon nyitott és jó ember, ezért én arra tippelnék, valamilyen segítő szakmát fog választani. A válás minden gyereket megvisel, ezért mi Attilával mindketten Amirára fókuszáltunk a nehéz időszakban. Egy lépcsőházban laktunk három évig, csak hogy a lányunknak mindig ott legyen az apukája és az anyukája, ha szüksége lenne rájuk. Ennek köszönhetően Amira a mai napig tökéletes családrajzot rajzol: ott vagyok rajta én, ő és Attila is, és mindkettőnknek fogja a kezét.

Oravecz Éva Csilla írása – Nők Lapja magazin

5 napos doboz tartalma