Új nőideál, új családmodell születik?

Új nőideál, új családmodell

Modernkori női kérdések – 3. rész

Elkezdett témánk befejező részéhez érkeztünk, melyben a modernkori női kérdéseket jártuk körben. Olvasd el az első és a második részt is, ha nem tetted volna!

A nő örökös dilemmája tehát, hogy karrier és család között őrlődik, annak nyomasztó súlya alatt, mikor hol nem állja meg tökéletesen a helyét? Létezik ennek ellensúlyozására jó megoldás? A témafelvetés harmadik egyben záró részéhez érkeztünk.

Korábban csak olyan lehetőségeket vettünk számba, ahol a nő egyik vagy másik szerepről lemond, illetve annak lehetőségét is felvetettük, ahol a férj és feleség közösen vállal áldozatokat, vagyis megosztják azokat a terheket, amelyek javarészt a nő vállát nyomják. Utóbbi konklúziója az volt, a valóság viszont azt mutatja, hogy ez az alternatíva sajnos csupán elméleti.

Az elmúlt néhány évben, az újságokat olvasva, a televízió műsorait nézve, arra lehettünk figyelmesek, hogy amíg a fiatal nőkről szóló sikertörténetek szereplői előtte vagy olyan szinglik voltak, akik kétségbeesetten bizonygatták, hogy őket a szakmai sikereik egyelőre teljesen kielégítik, vagy olyan sikeres üzletasszonyokat mutatott be a média, akik azt állították, hogy bár nekik is huszonnégy órából áll a nap, de ha nehezen is, ők mégis képesek megoldani, hogy két igazgatósági ülés között elrohanjanak a gyerek karácsonyi ünnepségére az óvodába, ahová persze a többi anyukához hasonlóan ők is visznek egy tálca süteményt, amit előtte még hazaszaladtak megsütni, addig mostanra mintha átrajzolódóban lenne a példaként ábrázolt nő képe. A dolog persze elgondolkodtató, vajon arról van-e szó, hogy a média teret ad egy születőben lévő régi-új eszménynek, vagy arról, hogy az elrettentő válási és születési adatokat látva a tömegkommunikáció segítségével próbálják meg az illetékesek „észhez téríteni” az embereket. Remélhetőleg mindez azt jelenti, ez a jelenség abból táplálkozik, hogy a legújabb generáció már felismerte az elődök hibáit, és változás kezdődött el.

Ugyanis egyre nagyobb számban kerülnek bemutatásra azok a tanult nők, akik azt az utat választották, hogy az egyetem befejezését követően belefogtak a karrierjük építésébe, szép sikereket értek el hivatásukban, de tudatosan törekedtek arra, hogy szakítsanak időt az emberi kapcsolatokra, párkapcsolat kialakítására, majd miután férjhez mentek és megszülettek a gyerekeik, egyszer és mindenkorra becsukták maguk mögött a multinacionális cég kapuját, „derékba törték” karrierjüket azért, hogy beteljesítsék női hivatásukat. Úgy tűnik, tanultak az előttük járók hibáiból, és felismerték, hogy lehetetlen egyformán magas színvonalon teljesíteni anyaként, feleségként, munkaerőként. 

Jó, jó, de mi ebben az új? – merülhet fel a kérdés. Az eddig leírtak alapján inkább úgy fest, hogy ez szimpla visszasomfordálás a háború előtti állapotokhoz. De nem egészen erről van szó. Azok a nők, akik ezt az utat választják, nem érzik magukat alárendeltnek, kiszolgáltatottnak, „másodrendűnek” a házasságukban, hiszen nem azért vannak ebben a helyzetben, mert nincs más választásuk, mert tanulatlanok. Szinte kivétel nélkül szakmájuk kiváló művelői, komoly karrier várományosai voltak mielőtt visszavonultak. Tehát ők már bebizonyították maguknak és a külvilágnak, hogy állják a versenyt, ha akarják. Csak ők úgy döntöttek, hogy nem versenyeznek. Döntöttek. Önszántukból. Éltek a választás szabadságával. 

A valós változás kulcsa azonban az, hogy nem igaz, hogy nem dolgoznak. Hiszen nyilvánvaló igényük van arra, hogy a megszerzett tudásukat, tapasztalatukat újra, belátható időn belül kamatoztassák. A karrierépítésről csupán egy időre mondtak le. Megkeresték maguknak azt a formát, amelyben úgy tudnak működni, hogy a családi életük ne lássa kárát. Például független tanácsadóként dolgoznak, vagy aki előtte személyzeti igazgató volt a pszichológusi diplomájával, az most hetente háromszor személyiségfejlesztő tréningeket tart, vagy olyanra is van példa, hogy valaki egy nonprofit szervezet munkáját segíti rátermettségével, amivel értelemszerűen nem keres pénz, mégis hatalmas sikerélmény a számára. 

Szinte valamennyi történet egységes abból a szempontból, hogy a szereplők folyamatosan képezik magukat, megtanulnak egy újabb nyelvet, posztgraduális képzésben, stb. vesznek részt. Fontosnak tartják tehát az önfejlesztést, és teremtenek maguknak egy másfajta közegű munkahelyet.

Ezek a fiatal nők elégedettebbek és kiegyensúlyozottabbak – mintha hatalmas tehertől szabadultak volna meg azáltal, hogy nem kell naponta bebizonyítaniuk, hogy érnek annyit, mint egy férfi. Hiszen ők pontosan tisztában vannak azzal, hogy érnek annyit, mint egy férfi. Miközben annak is tudatában vannak, hogy ők nők. 

Érdekes látni azt is, hogyan vélekednek minderről a férjek. A legjobb és legszerencsésebb esetben büszkék és hálásak. Büszkék arra, hogy a feleségük tanult, intelligens, tehetséges nő. Büszkék arra, hogy szép családjuk, kiegyensúlyozott családi életük van. És hálásak, amiért a feleségük ezt az utat választotta. Fel sem merül, hogy a feleség ne volna minden téren egyenrangú társ. 

Azt azonban nem szabad kifelejtenünk, hogy ennek a választásnak a lehetősége csak keveseknek adatik meg, hiszen mint azt már többször hangsúlyoztuk, mindezen döntési helyzet csak az anyagilag tehetős családok előtt áll nyitva, ahol a férj egyedül is tisztes megélhetést tud biztosítani. Valamilyen apró változási folyamat mégis elindult. Ami ha egyelőre láthatatlan szinteken, de már elkezdte befolyásolni a közgondolkodást.