Női dilemma: karrier és/vagy család? Mikor, melyiket?

Női szerepek

Modernkori női kérdések – 1. rész

Vegyük sorra, hogy milyen elvárásoknak is kell nőként nap, mint nap megfelelni?

Egy nő legyen férfibb a férfinál, ha munkabírásról, munkahelyi teljesítményről van szó, legyen óvó, gondoskodó, gyengéd szeretetet adni tudó édesanya, akinek van ideje és türelme odafigyelni csemetéje leapróbb rezdüléseire is. Feleségként teremtsen tökéletes, békés, rendezett otthont a társa számára, alakítson ki olyan családi életet, amelyből a férfi érzelmileg táplálkozhat. És ha mindezekkel végzett, akkor a maradék idejében pallérozza az elméjét, hogy tájékozott legyen a világ dolgaiban, valamint foglalkozzon a megjelenésével, menjen el sportolni, járjon szépségszalonokba, mivel a reklámok és a női magazinok azt sugalmazzák, hogy három gyermek megszülése után is olyan külsővel kellene rendelkeznie, mint egy kamasz lánynak. 

Hová vezet mindez? Egyáltalán lehetséges ennyiféle elvárásnak megfelelni? Létezik olyan nő, aki képes arra, hogy miután munkahelyén egész nap maszkulin tulajdonságait csillogtatta, mire hazaér átlényegüljön befogadó, alárendelődni képes „gyenge” nővé? A tapasztalatok alapján: nem. Legalábbis hosszú távon nem. Így tehát jön a szorongás, az állandó megfelelési kényszer, és az alulteljesítéssel való szembesülés. Jön a frusztráció, a mardosó lelkiismeret-furdalás. 

Kudarc, kudarc hátán. Folyamatosan azt érzi, hogy nem elég jó. Nem elég jó anya, nem elég jó feleség, nem elég jó munkaerő, nem elég kívánatos nő. 

Létezik megoldás? 

Mielőtt belemennénk a kérdés megválaszolásába, fontos kihangsúlyozni, hogy a számba jöhető megoldások többsége csak azon kevesek számára jelentenek valódi alternatívát, akik elsősorban intellektuális és nem egzisztenciális okokból dolgoznak. Ez a mai Magyarországon egy elég vékony réteg. Azoknak a családoknak, ahol a nő anyagi okokból kénytelen dolgozni, sajnos a részmunkaidős foglalkoztatás sem volna járható út, mivel a család nem tudna lemondani a nő ezáltal kieső jövedelméről. A részmunkaidős foglalkoztatás azok számára lenne kecsegtető, akik nem akarnak szakmai karriert befutni, de a háziasszonyi szerep mellett szeretnének maguknak még egyéb elfoglaltságot, és a család anyagilag nincs különösebben rászorulva a második keresetre.

Kézenfekvő megoldás, hogy a nő válasszon a szakmai karrier illetve a hagyományos női szerepek között?

Tegyük fel, hogy a nő belátja, ennyiféle szerepnek nem tud megfelelni, így búcsút int a szakmai sikereknek, és kizárólag feleség és anya lesz. És itt véget is érhetne a történet. De erre kevés esély van. Egy olyan nő, aki valaha hivatást választott magának, hosszú évekig tanult, majd megszokta, hogy naponta bizonyítania kell észbeli képességeit, rátermettségét, egy idő után minden bizonnyal komolyan elkezdi hiányolni a szellemi kihívásokat, a megmérettetést. Lehet, hogy békét köt ezzel a helyzettel, mivel tudja, hogy a családja számára ez a legjobb, de nem lesz maradéktalanul elégedett. Másrészről pedig nagy valószínűséggel belép a képbe a „történelmi kódoltság” is, vagyis a kettős identitás, amitől a háztartásbeli nő akaratán kívül elkezdi magát ingyenélőnek, a család haszontalan, nem termelő tagjának érezni. Sokszor ez még akkor is így van, ha a nő intelligens és logikusan képes levezetni, hogy miért nem helytálló, amit gondol. Tudja, hogy egyenrangú, de nem érzi magát annak. Hiszen teljesen másképp szocializálódott.

A következő alternatíva, hogy a nő nem tud és nem is akar lemondani a szakmai sikerekről. Ekkor két eset lehetséges: ha a nő még fiatal, pályája elején van, akkor akár úgy is dönthet, hogy egyáltalán nem alapít családot, vagy elhalasztja a családalapítást. Vagyis divatos szóval élve szingli lesz. A magyarországi szinglik első generációja, akik a rendszerváltáskor kerültek ki az egyetemekről, és nem tudtak betelni a kínálkozó új lehetőségekkel, ma ötven év körüliek, így az ő példájukból már levonhatók tanulságok. Megannyi tapasztalat alapján ki lehet jelenteni, hogy ezeknek a nőknek az élete – a látszat ellenére – messze van a sikertörténettől. Szakmailag és ebből következően anyagilag is nagyon komoly eredményeket tudnak felmutatni, de valójában mégsem elégedettek az életükkel, mert a legtöbben nem tudták beteljesíteni női életprogramjukat.

A második esetet, amikor a nő már túl van a családalapításon, de mégsem akar lemondani a karrierről. Ekkor más megoldás nem lévén, a hagyományos női szerepek szorulnak háttérbe. Ilyenkor halljuk azt, hogy anyukák a pár hónapos csecsemőik mellől visszamennek dolgozni, hiszen tudják, sikerre éhes kollégák állnak lesben, hogy lecsaphassanak a pozíciójukra. A továbbiakban a gyermeket a babysitter vagy jobb esetben a nagymama neveli. A gyerek reggel még alszik, este pedig már alszik mire a szülők hazaérnek. Apa és anya egyaránt elfoglalt, leterhelt, a gyerek pedig csak úgy van. Így valódi család sem alakulhat ki, nem alakulnak ki a kötelékek. Csak három ember egy lakásban lakik. Az anyák sok esetben azzal nyugtatják magukat, hogy a gyerekeik jó kezekben vannak, hogy nem az együtt töltött idő mennyisége, hanem a minősége fontos, hogy a család előrejutásához szükség van az ő keresetükre is, valójában mégsem tudják megnyugtatni a lelkiismeretüket. Hiszen képtelenek reprodukálni azt az anyai mintát, amiben ők felnőttek. Igaz, az ő édesanyjuk is dolgozott, de nem este nyolckor vagy tízkor jött el a munkahelyéről.

Az igazi nagy megrázkódtatás azonban akkor következik be, amikor a sikeres anyuka szembesül a ténnyel, hogy a gyereke ahhoz kötődik, aki elaltatja, foglalkozik, játszik vele, vagyis a babysitterhez. És mivel a korai kötődés nem alakult ki az anya és a gyermek között, a távolság az idő múlásával egyre csak nő, kettejük kapcsolata nagy valószínűséggel egyre terheltebb lesz. A nő úgy érzi, hogy anyaként kudarcot vallott, így munkahelyi, szakmai sikerekkel kompenzál, bebizonyítva magának és a külvilágnak, hogy igen is van olyan területe az életnek, ahol ő sikeres. (Azt már csak mellesleg teszem hozzá, hogy abba is félelmetes belegondolni, hogy húsz év múlva vajon milyen párkapcsolatra vagy szülő-gyermek kapcsolat kialakítására lesznek képesek azok a gyerekek, akik ilyen „családban” szocializálódnak.)

Eddig csak olyan lehetőségeket vettünk számba, ahol a nő egyik vagy másik szerepről lemond, de létezik (létezne) olyan megoldás is, ahol a férj és feleség közösen vállal áldozatokat, vagyis megosztják azokat a terheket, amelyek most kizárólagosan a nő vállát nyomják. A valóság viszont azt mutatja, hogy ez az alternatíva csak elméleti.

Holott a társadalom megért arra, hogy egy újfajta családmodell és egy újfajta nemi szerepleosztás történjék meg végre.

A cikket hamarosan folytatjuk!