(L)Egyél jól!

Minden, amit a gluténérzékenységről tudni kell

A gluténérzékenység (vagy más neveken lisztérzékenység, illetve cöliákia) egy autoimmun kórkép, amelyet a vékonybél krónikus gyulladása jellemez. A betegség genetikai alapon alakul ki; lényege, hogy glutén hatására a vékonybél nyálkahártyája károsodik, abnormális bélboholy-szerkezet, ennek következtében pedig felszívódási zavarok alakulnak ki.

A betegség bármely életkorban kialakulhat, klasszikus, valamint egyéb tünetek kísérhetik. Klasszikus tünetei – amelyek megjelenése ma már ritkább – a glutén fogyasztása után jelentkező puffadás, hasmenés, görcsös hasi fájdalom. Ezek mellett jelentkezhetnek légzőszervi-, bőr-, valamint egyéb tünetek is. A klasszikus tünetek jelentkezése azonban ma már ritkább, azonban gyakoribbá vált a betegség tünetekben szegényebb formája.

Fontos, hogy diagnosztizálását mindenképp bízzuk szakemberre, nem elegendő egy-két tünet alapján, illetve az interneten talált információk alapján felállított öndiagnózis, mivel a kellő megalapozottság nélkül alkalmazott diéta megnövelheti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát, valamint hiánybetegségek kialakulásához vezethet. Az orvos által megállapított gluténérzékenység kezelése élethosszig tartó gluténmentes étrend tartásával történik. Itt kell azonban azt is megjegyeznünk, hogy létezik a gluténérzékenységnek egy olyan formája is, amelyet nem cöliákiás gluténérzékenységnek (NCGS) neveznek. Alapvetően felnőttkorban alakul ki, nem pedig öröklött tényezők okozzák, továbbá megjelenését leggyakrabban antibiotikus kezelés indukálja. Ez ugyanis a szervezet összes baktériumát képes kiírtani, beleértve a jótékonyakat is, és megnöveli a bélfal áteresztő képességét, aminek következtében a tápanyagok egy része emésztetlenül kerül a szervezetbe. Ennek hatására az immunrendszer védekező üzemmódba kapcsol. A nem cöliákiás gluténérzékenység megfelelő pre- és probiotikumokkal, valamint egyénre szabott gluténmentes diétával meggyógyítható.

Magyarországon jelenleg a lakosság 1-2 százaléka diagnosztizáltan gluténérzékeny, azonban számuk évről évre egyre nő. A szakemberek szerint a külső környezeti- és a genetikai tényezők mind-mind hozzájárulnak a betegség kialakulásához, sőt, napjainkban egyre többen választják a gluténmentes étrendet azok is, akik igazából nem is gluténérzékenyek, hanem egyszerűen a gluténmentes, laktózmentes étrendet azonosítják az egészséges táplálkozással, ily módon egyfajta divat-diétává nőtte ki magát. Nem biztos azonban, hogy azoknak, akiknek egészségügyi okokból nem indokolt a gluténmentes étrend követése, valóban ez a választás a legmegfelelőbb a fentebb említett okok miatt!

A megnövekedett fogyasztói igények hatására egyre több helyen és egyre nagyobb választékban érhetők el a gluténmentes alapanyagok és termékek, valamint egyre több vendéglátó-ipari egység is az étlapjára tűzte ezeket a fogásokat. Így mindazok, akik szeretik maguknak elkészíteni az ennivalójukat, és mindazok, akik pl. időhiány okán nem tudják ezt megtenni, elkészíthetik-megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb fogásokat. A késztermékek választása esetén számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy sok esetben a gluténmentes pékáruk, sütemények a csekély rosttartalmú, magas kalóriatartalmú, finomított kukorica- és rizslisztből készülnek, amelyek túlzott fogyasztása rövid idő alatt plusz kilókat eredményezhet. Amennyiben gluténérzékenyként éppen hogy, fogyni szeretnénk, érdemes mellőznünk ezeket, illetve körülnéznünk a fogyókúrás termékek piacán, hiszen néhány forgalmazó, mint például a fehérjediétával foglalkozó Toman Diet, gluténmentes termékeket is kínál a fogyni vágyók számára.