Az édesanya és a sikeres üzletasszony

„Minden más előtt a legelső a kislányom”
Interjú a HELLO magazinban

Interjú a HELLO magazinban

Modellként meghódította a világ kifutóit, mára pedig egy tíz éves kislány odaadó édesanyja és sikeres üzletasszony. Tomán Szabina beengedte a Hello magazint otthonába és budai irodájába is. Ő az egyik fehérjediéta fejlesztője, a Tomán életmódprogram megalkotója, de elsősorban szerető édesanya. Vajon mi lehet a sikerének a titka?

– Belegondolva abba, hogy országszerte vannak üzleteid, a fővárosban kettő is, itt az irodában állandóan jelen vagy, hogy jut mindenre időd? Mi a fontossági sorrend az életedben?
A legelső a kislányom, Amira. Reggel én viszem az iskolába, akkor csak róla szól minden, ahogy délután négytől az iskola után is csak az övé vagyok. A hétvégeken – szombaton és vasárnap – nem dolgozom, ezekre a napokra semmit nem írok be a naptáramba.

– Amira. Szinte zenéje van, ahogy kiejted a kislányod nevét. Hogy találtátok ezt a szép nevet?
Amikor vártuk a kislányunkat, rengeteg név szóba került, de megvallom, egyik sem tetszett igazán. Amira keresztapukájának arab felmenői vannak, egyszer üldögéltünk egy kávézóban és ő mesélte, hogy az Amira nevet szeretné adni majd a születendő kislányának. Összenéztünk a volt férjemmel és mivel mindkettőnknek nagyon tetszett, így lett a kislányunk neve Amira Johanna. Az Amira név magyarul hercegnőt jelent.

– Nem titok, hogy Amira édesapja Árpa Attila, akivel tíz év házasság után elváltatok, hogyan viselte mindezt a kislány?
Úgy gondolom, hogy minden gyermeket megvisel a szülei válása, de mi, azt hiszem, mindent megtettünk Attilával, hogy Amirát ne érje sokként, hogy külön válnak útjaink. Attila ezért ugyanabban a házban, ugyanabban a lépcsőházban lakott, csak egy emelettel lejjebb, így mindketten elérhetőek voltunk a kislányunk számára, amikor szüksége volt bármelyikünkre. Nagyon jó a viszony Amira és a papája között, sok közös programjuk van. Attilával mindenben együtt, közösen döntünk, például szülői értekezletre is együtt járunk és Amira iskolaváltásáról is közösen döntöttünk. Minden esetben kikérjük egymás véleményét Amira jelenével és jövőjével kapcsolatban. A hétköznapokban is együtt oldjuk meg Amira különóráit is, mivel kislányunknak már most rengeteg elfoglaltsága van; angol órára jár, rajzolni tanul, lovagol és úszik is. Mindketten nagyon-nagyon szeretjük Amirát.

– A kislányod decemberi születésű és a Nyilas csillagjegyben született.
Nem könnyű boldogulni a Nyilas jegyűekkel. Nekem mondod! Bőven van tapasztalatom, hiszen az anyukám, bátyám és Attila apukája is Nyilas.

– Hogyan neveled Amirát?
Igyekszem biztosítani arról, hogy mindig ott vagyok számára, ha szüksége van rám, illetve odafigyelek a rendszerre a hétköznapjainkban. Nagyon fontosnak tartom, hogy az anya-lánya viszony egy olyan egészséges barátsággal, partnerséggel is párosuljon, ami lehetővé teszi Amira számára, hogy maximálisan megbízhasson bennem, hogy tudja, nekem bármit elmondhat, bármi történik vele, rám minden körülmények között számíthat. Ez a partnerség talán abban is segíthet, hogy könnyebben megtalálja helyét a világban. Azt szeretném, hogy boldog, kiegyensúlyozott élete legyen, és azzal foglalkozhasson, amihez kedve és tehetsége van.

Tomán Szabina

Tomán Szabin és lánya

– Minden túlzás nélkül, sikeres üzletasszony vagy, egy egész birodalmat építettél fel és gondolom nincs megállás. A szerencse, vagy inkább a plusz kilók indítottak el ezen az úton?
A várandóságom alatt sokat híztam, miután megszületett a kislányom, igyekeztem tudatosan olyan diétát találni, amivel  visszanyerhetem karcsúságomat és egészségemet is megőrizhetem. Kerestem, kutattam, kipróbáltam számos diétát, ám a kilók sajnos nem mozdultak. Ekkor az egyik ismerősöm elmesélte, hogy a lánya egy különleges, fehérje alapú diétával és személyre szabott életmód-tanácsadással húsz kilótól szabadult meg. Ezért a diétáért Pozsonyba kellett utaznom, de megérte, mert végre megtaláltam a számomra megfelelő utat az alakom visszanyeréshez.

Egyre többet ingáztam Budapest és Pozsony között, mert ismerőseim és barátaim is elkezdtek érdeklődni a diétával kapcsolatban. Ekkor döntöttem úgy, hogy hetente egy alkalommal kibérelek egy helyiséget és oda jöhetnek az érdeklődők. Aztán már hetente háromszor vártam a vevőket, mert közben a szlovák cég itthoni képviselője lettem. Később Óbudán nyitottam meg első üzletemet, aztán a XII. kerületbe tettem át a székhelyemet, ám eközben időről időre foglalkoztatott, hogy hogyan tudnám ízletesebbé tenni a diétás termékeket.

– Úgy döntöttél elindulsz a saját utadon?
Így igaz! Próbáltam folyamatos termékfejlesztéssel bővíteni az akkori termékeim számát, sajnos ezen a téren nem tudtunk megfelelően együtt működni a szlovák partnereimmel, így elkezdetem a saját márkám fejlesztésén dolgozni. Igyekeztem megtalálni azt a gyárat, amely minőségben és hozzáállásban azt a színvonalat képviseli, amelyhez a nevemet adhatom. Találtam egy rendkívül innovatív gyártót, amely babatápszereket is gyárt és nagyon jó minőségű fehérjével dolgozik, ők gyártanak cégemnek mind a mai napig. Itthon is folyamatos termékfejlesztés folyik, szakértő csapat áll a hátam mögött; orvosokkal, dietetikusokkal, biológussal dolgozunk együtt.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy kiléptél a csak anya és háziasszony szerepkörből, a komfortzónádból. Belevágtál a nagybetűs üzletbe. Azért ez nem kis kockázat.
Hitelt vettem fel, terméket váltottam, és ekkor lett a program neve, Toman Diet, ez a saját márkám.

– Egy időben azt hallottam, hogy konkurenciád akadt a piacon.
Méghozzá olyan, akitől ezt a legkevésbé sem vártam. Igen, ő is ösztönzött arra, hogy merészebb legyek, merjek igazán nagyot ugrani.

– Új márkát tervezel bevezetni, Toman Beauty néven, ezeknek a termékeknek mi köze lesz a diétához?
Mivel a fehérje diétának dehidratáló hatása van bőrünkre, ezért vezetünk be hamarosan két hidratáló arckrémet; egyet a fiatalabb- és egyet az idősebb hölgyvendégeinknek. Maximalista vagyok, ezért minden termékünkkel a lehető legmagasabb színvonalat igyekszem megcélozni, így esett a választásom egy svájci gyárra. Svájc számomra az egészség és tudatosság országa. Az említett cég jelenleg is a világ élvonalában található márkákkal működik együtt és gyárt számukra bőrápoló termékeket.

– Az nagyon érdekelne, hogy Franciaországban, hogy születik meg például a gulyásleves recept?
A gulyásleves receptjének kifejlesztését úgy kezdtük, hogy először elküldtem a gyárnak néhány tradicionális, magyar receptet, hiszen ismerniük kellett az összetevőket ahhoz, hogy aztán együtt rátaláljunk a megfelelő ízekre és összetételre. Ezután következtek a gyár szakemberei, akiknek az volt a feladata, hogy a diéta összetevőivel megpróbálják összeegyeztetni a gulyásleves ízeit, majd hosszas kóstolgatás, fáradtságos munka után megszületett a végeredmény, amit a gyár egy francia laboratóriumba küld és ha a laboratórium mindent rendben talál, megkapjuk a engedélyt és kezdődhet a gyártás. Ezen a nyáron egyébként már fagyival is bővült a termékskálánk és hamarosan a gulyásleves is bekerül a portfóliónkba.

– Több vidéki városban is van üzleted, Budapesten kettő is. Meddig terjeszkedik a Tomán-művek?
Jelenleg tizennyolc vidéki pontunk van és Pesten, illetve Budán is jelen vagyunk, ahogy említetted is. Ebben az évben nyitunk a külföldi piac felé; az első országhatárainkon kívüli partnerünk Románia, Bukarest lesz, majd ezt követi Szlovákia, Törökország és Németország képviselőivel is folynak a tárgyalások.

– Tomán Szabina is fogyasztja a termékeit?
Persze, például a kedvencem a karamellás földimogyorós snack.

– Sikeres üzletasszony lettél, azért itthon nem megszokott, hogy egy nő vezessen egy birodalmat. Nézz körül egy két kivételtől eltekintve férfiak ülnek vezetőpozícióban. A cégeden belül ez, hogy üzemel?
Ismerek jó néhány sikeres nőt, például akár a média területéről is és persze cégvezetőket is. Itt a központi irodában már tizenhárom hölgy dolgozik, és összességében véve nálam kilencvenkilenc százalékban nők dolgoznak, csak egy férfi van a cégnél, a bátyám.

– Itt az irodában kellemes a csend, csak a telefonok csengenek sűrűn. Körbe nézve, visszafogott színek uralják a miliőt. A lakásodban is láttam a pasztell a fő szín.
A szürke, a fehér, a bézs és a lila kiegészítők teszik kissé színesebbé a szobákat. Ezek a kedvenc színösszeállításaim; pasztell vagy fekete-fehér, bevallom más színeket kevésbé érzek magaménak.

Éves szőrtelenítés bérlet

Bársonyos bőr télen-nyáron