(L)Egyél jól!

Szántó Diána dietetikus rovata
Visszahízás

A jojo-effektus és ami mögötte állhat

Szántó Diána dietetikus időről időre tippekkel és jó tanácsokkal lát el bennünket, hiszen hitvallása, „hogy elhatározással, akaraterővel, apró változtatásokkal és odafigyeléssel sokat tehetünk egészségünk érdekében.”

Szántó Diána

Talán mindannyian találkoztunk már olyan diétával- akár a médiában, akár ismerőseink által- ami rövid idő alatt ígért nagyobb mértékű testtömegcsökkenést. Bár nagyon is csábítóan hangzanak, mégis igen veszélyesek is lehetnek az efféle villámdiéták!

A jo-jo effektusról

A jo-jo effektus lényege, hogy a rövid időn belül bekövetkező, nagyobb mértékű fogyást a leadott kilók visszahízása követi. Ez akár a leadott kilók többszörösét is jelentheti, ami a fogyókúra befejezése után akár néhány hét alatt is bekövetkezhet!

Mi ennek az oka?

Általában ezek a villámdiéták drasztikus mértékű kalória megvonással járnak, ami sok esetben nem éri el a fogyás céljából diétázó egyén alapanyagcseréjét sem. Ennek következtében lassul az anyagcsere, azonban a normál étkezéshez való visszatérés nem jár párhuzamosan az anyagcsere gyorsulásával. A nagy kalóriamennyiséget a lelassult alapanyagcsere nem képes elégetni, újra megtörténik a zsírraktárak feltöltődése és ennek következményeként a visszahízás. Ráadásul a szervezet a kiéheztetést követően- tartva egy újabb “veszélyhelyzettől” – nemcsak, hogy gyorsan elraktároz mindent, hanem sokkal erősebben is ragaszkodik ezekhez a raktárakhoz. Ennek következtében egy ismételt fogyókúra esetén jóval nehezebb lesz megszabadulni ezektől a zsírraktáraktól.

Hogyan kerülhetjük el a jelenséget?

Ne a különféle csodadiétákat kövessük, hanem váltsunk életmódot! A kiegyensúlyozott, egyenletes mértékű fogyás (kb. 1,5-2 kg/hét) titka a megfelelően felépített diéta és a rendszeres, heti 3-4 alkalommal végzett testmozgás. Érdemes a kardió jellegű mozgást erősítéssel kombinálni, hiszen a nagyobb mértékű izomtömeg által az anyagcsere is emelkedik. A kiegyensúlyozott, tápanyagokban és vitaminokban gazdag étrend, a rendszeres, napi ötszöri étkezés, a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel, valamint a rendszeres testmozgás hosszú távon is tartható testtömeg csökkenést eredményezhet; illetve az életmódváltással elkerülhető a visszahízás.

Milyen veszélyeket jelenthet a jo-jo effektus?

Az esztétikai problémán túl komoly betegségeket is okozhat, így például kiváltója lehet a 2-es típusú cukorbetegségnek, magas vérnyomásnak, emelkedett koleszterinszintnek valamint rizikófaktora lehet a szív-érrendszeri betegségeknek is. Ezek mellett- nem utolsó sorban- depressziót, frusztrációt is eredményezhet.

Éves szőrtelenítés bérlet